Bio. Cserta Balázs

1982-ben született Budapesten, zenész vénával megáldott családban. A Hermann László Zeneiskolában kezdte meg tanulmányait 1988-ban.

A klasszikusok mellett 1994-től a zeneiskola népzenekarában népzenét kezdett játszani, azóta is aktívan részt vesz különböző népzenekarokban. 1991 és 2000 között elvégezte a klasszikus klarinét szakot, és az iskola befejeztével Balogh József magánnövendékeként folytatta hangszeres tanulmányait.

A Hang-Szín-Tér Big-Band alapítótagjaként, 1998-ban a klarinét mellett a szaxofont is kézbe vette. Még ebben az évben Muck Ferencnél kezdett szaxofont tanulni, ahol felfedezte a jazzt. Sonny Rollins mellett első szaxofontanárát tartja mindmáig egyik legfontosabb példaképének. Közben 2001-ben leérettségizett a Kodály Zoltán Zenei Gimnáziumban, elvégezte a székesfehérvári Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskolát, majd felvételt nyert a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz-szaxofon szakára, ahol 2008-ban szerzett diplomát. Vezetőtanárai Borbély Mihály és Elek István voltak. 2012-ig ugyanitt Csávás Attila növendékeként a népi-fúvos tanszakot is elvégezte 2012-ig.

Cserta Balázs eredeti hangszerei mellett szoprán-, alt- és bariton-szaxofonon is játszik, illetve sokféle etnikus fúvós hangszer – köztük a tárogató, a népi furulya és a kecskeduda – avatott játékosa.

Különböző zenekari formációk tagjaként sokféle zenét játszik, a népzenétől kezdve a klasszikus és a tánczenén át a jazzig szinte minden műfajban. Pályájának különleges színfoltja a székesfehérvári Vörösmarty Színház zenés darabjaiban való közreműködés, amely 2000 óta folyamatos jelen van életében.

A színpadi játék mellett népi fúvós hangszereket  tanít a Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és Zeneiskolában valamint jazz-szaxofont a Hang-Szín-Tér Művészeti iskolában.